Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek

A remény újra meg újra
 
 
 

A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.



 
 
 
 
 
 
 
A tökéletes szeretet
 
 
 

A tökéletes szeretet nem ismer félelmet, mivel mindenét odaajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszthetne. Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni. A szeretet megosztásának nincs határa, ezért az igazi szeretetből fakadó boldogság is határtalan.



 
 
 
 
 
 
 
Utas vagyok csak ebben a világban,
 
 
 

"Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba."

(Wass Albert)








 
 
 
 
 
 
Körülnéz és látja, hogy csakugyan sártenger van körülötte...
 
 
 

"Körülnéz és látja, hogy csakugyan sártenger van körülötte... de tudja, hogy ki fog evickélni belőle, mert nincs olyan sok sár, hogy fel ne száradjon egyszer, ha a nap soká süt rá... és a legnehezebb őszi felhő is kiürül egyszer, ha nem hamarább, jövő tavasszal... és ez is el fog múlni... minden, minden... és akkor olyan szépség következik, amire nem is gondoltam, mert jön az emlékezés: az ember csak azért él, hogy emlékezhessék: arra, ami volt, a legnagyobb fájdalom is belehull az emlékek kincstárába és kap egy nagy fiókot, telehordva apróságokkal, s az ember aztán, ha ebbe belenéz, a szalagokról és tövisekről szépen felszedegeti az emlékeket..."

(Móricz Zsigmond)







 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.